A galambok jelenléte gyakran jár kellemetlenségekkel. Ha szennyezik az ürülékükkel az épületeket, az autókat, a járdákat, akkor nem csak az esztétikai probléma jelentkezhet. Komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, valamint károsíthatja az épületek állagát is.
Mit tehet ennek megakadályozása érdekében? Lehetőség van a galambkár elhárításra, ami többféle módon valósulhat meg. Fontos az állatok védelme, ugyanakkor a környezet hatékony megóvása is. A biztonságos galambürülék takarítás, fertőtlenítés pedig elengedhetetlen feladat.
A galambok elszaporodása miatt egyre hangsúlyosabbá válhatnak a velük járó problémák. Éppen ezért lényeges ismerni a helyes galambürülék takarítási és fertőtlenítési eljárásokat.
Miért veszélyes a galambürülék?
Számos káros anyagot tartalmaz, amelyek az emberre is veszélyesek lehetnek, mint például a gombás fertőzés. Belélegzéssel, bőrrel való érintkezéssel, a szennyezett felületek érintésével könnyen a szervezetbe juthatnak. Allergiás reakciókat, fertőzéseket okozhatnak, amelyeket fontos megelőzni.
Az egészségügyi kockázatok mellett az épületeket tekintve is lehet károkra számítani. A savasság miatt korrodálódhat a fémfelület, rongálódhat a festék, a vakolat. Károkat okozhat a tetőszerkezetben, eltömítheti a vízelvezetőt, az ereszcsatornát.
A galambürülék takarítása, fertőtlenítése nem veszélytelen, ezért szükség van néhány óvintézkedésre. Mely lépéseken át szüntethető meg a probléma?
- Elengedhetetlen a védőfelszerelés a bőr, a légutak védelme érdekében.
- Lényeges az adott terület előkészítése. Először a nagyobb, száraz ürülékdarabok eltávolítása a teendő, amely során el kell kerülni a felkeverést.
- Nedvesítéssel meggátolható a maradék szennyeződés spóráinak levegőbe kerülése.
- Alapos tisztításra van szükség szivaccsal vagy kefével, megfelelő tisztítószerrel.
- Az adott felület anyagának megfelelően kerülhet sor a fertőtlenítésre. Fontos a hatóidőre való odafigyelés.
- A keletkezett hulladékot zárt zsákban kell elhelyezni, majd az előírások szerint kezelni.
- Nem maradhat el a szellőztetés, az alapos kézmosás.
Célszerű professzionális segítséget kérni, hiszen így gördülékenyen, hatékonyan, a lehető legrövidebb időn belül, biztonságosan megszabadulhat a kellemetlenségektől. A megfelelő eszközök, a védőfelszerelés, a tapasztalat lehetővé teszik az alapos tisztítást.
Előzze meg a problémák kialakulását galambkár elhárítással! Ha pedig már szükség van a galambürülék takarítására, érdemes szintén hozzánk fordulni. Keressen bennünket bizalommal!